Bojtár zenekar

A Bojtár Népzenei Együttes 1979-ben alakult és célul tűzte ki az archaikus népzene mind tökéletesebb elsajátítását, bemutatását. Az induláshoz a kiskanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Ház nyújtott segítséget: próbatermet bocsájtott a rendelkezésre és hangszerekkel is ellátta a zenekart. A ház akkori igazgatója id.Vizeli Dezső volt, aki felismerte a fiatalok népzene, néptánc iránti elhivatottságát és mindenben segítette tehetségük kibontakozását. Ő volt a Kiskanizsai Pávakör megalakítója, vezetője és a helyi népzenei mozgalom elindítója. A zenekar 1982-ben sikeres vizsgát tett Győrben a Magyar Művelődési Intézet által szervezett „Táncház-zenész” tanfolyamán. Fokozatosan bekapcsolódott a város zenei életébe és bővítette hangszereit, gondot fordított arra, hogy minél szélesebb körben megismertesse a népzenét, a népdalt. A környező falvakban működő népdalköröknek is igyekezett szakmai segítséget nyújtani. Nagyon hosszú ideig a Kanizsa Táncegyüttes kísérőzenekaraként is működött. Ma már a szigetvári, nagyatádi, marcali, csurgói és a kőröshegyi táncegyüttesek zenei kíséretét is ellátják.